Kik vagyunk? Mit csináltunk? Kiknek dolgoztunk? Miket készítettünk? Karrier Kapcsolat Blog
rblmarketing blog

Innovációra lehet támogatást kapni

→ Balázs

Már pályázható az ország egész területén a “Piacorientált kutatás-fejlesztési tevékenység támogatása az agrár-, élelmiszeriparban” konstrukció az Új Széchenyi Terv keretében – hívja fel a figyelmet a PwC.

 

A tanácsadó cég hírlevelében ismerteti: a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) által kiírt pályázat célja olyan kutatás-fejlesztési tevékenységek támogatása, amelyek a későbbi ipari hasznosítás szempontjából jelentős szellemi hozzáadott értéket tartalmazó új, tudományos ismeretek bővülését vagy agrár-élelmiszeripari termékek, szolgáltatások, technológiák, illetve ezek prototípusainak kifejlesztését eredményezik. Kizárólag olyan projekt támogatható, amely rendelkezik a vidékfejlesztési miniszter támogató nyilatkozatával, valamint a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának minősítő határozatával.

Az NFÜ 2013-ra 4 milliárd forintot allokált a pályázatra, amelynek keretében az elnyerhető támogatás legalább 40 millió és legfeljebb 1,5 milliárd forint, ipari kutatás esetében maximum 50 százalékos, kísérleti fejlesztés esetében maximum 25 százalékos támogatási intenzitás mellett. Az elszámolható költségek közé tartoznak a személyi jellegű költségek, az igénybe vett szolgáltatások költségei, az anyagköltség, az eszközbeszerzés, az immateriális javak. A konstrukció konzorciumi formában is pályázható.

A kiírás keretében a pályázónak kötelező vállalnia kutatás-fejlesztési létszámának fenntartását, a piacra vitel megalapozását (például marketing- és üzleti terv elkészítése), iparjogvédelmi oltalom bejegyzését vagy tesztelt prototípus előállítását, valamint a projekt keretében létrehozott kapacitások fenntartását a projekt befejezését követő 1-3 évig.

Egyéb kötelezettségként a pályázó választhat a K+F ráfordítások szintjének megtartása vagy a K+F projekttevékenységből származó árbevételének nagyságára vonatkozó vállalás közül. Fontos, hogy amennyiben a pályázó nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházást valósít meg, a kutatás-fejlesztési létszámtartásra vonatkozó előírás nem kötelező érvényű.

A pályázatokat 2013. április 24-től 2013. június 24-ig lehet benyújtani, a projekt a pályázat benyújtását követően kezdhető meg. A projekt megvalósítására maximum 36 hónap áll rendelkezésre, a pénzügyi elszámolásnak legkésőbb 2017. március 31-ig meg kell történnie.