Kik vagyunk? Mit csináltunk? Kiknek dolgoztunk? Miket készítettünk? Karrier Kapcsolat Blog
rblmarketing blog

Infografika, a legegyszerűbb és leghatékonyabb reklámeszköz

→ Balázs

infografika

A legtöbb ember vizuális típus; képi úton jóval hatékonyabban képes feldolgozni azt, amit lát. Előző heti cikkünkben az infografikák alapvető tulajdonságait mutattuk be egy klassz infografika által, hatékonyságát, indokoltságát pedig mostani írásunkban kívánjuk még inkább megerősíteni.

Miért használják egyre többen? Mert…

  • könnyen érthető és könnyen feldolgozható,
  • ha jól van elkészítve, kirívóan emlékezetes maradhat,
  • vizuális mivolta miatt igazán különleges marketingeszköz,
  • könnyen megosztható a különböző közösségi médiafelületeken.

A fenti érvek mellett sok cég “linkcsaliként”  is használja az infografikákat: hiszen figyelemfelkeltőek, vonzzák a tekintetet, aminek eredménye a gyakori megosztás és hivatkozás. Ebből magától értetődik, hogy igazán nagyszerű kiegészítői lehetnek a digitális marketingkampányoknak is.

Habár időről időre változnak a keresési algoritmusok, keresési feltételek, két dolog azonban mindig hozzájárul weboldalunk sikerességéhez: a minőségi, releváns anyagok és a más oldalakról történő hivatkozások, linkmegosztások. Az infografikák pedig természetes segítségünkre vannak a SEO-ban, amit a kereső motorok igencsak díjaznak. Használatukkal nem csak a saját területünkön tűnünk majd valódi szakértőnek, hanem további rivadafénnyel, ismertséggel és elismertséggel  jár, ha infografikáinkat más oldalak is megosztják saját közönségükkel.

Ahhoz, hogy átlássuk az infografikák születésének folyamatát, lássunk egy példát az USA-beli Market Domination Media ügynökségtől, akiknek infografikai szolgáltatása az alábbi lépésekben írható le:

  1. Kutatás: Az ügynökség professzionális csapata fogadja a témajavaslatot, opciókat, amely ha elfogadásra került, kezdetét veszi az alapos kutatás. A teljes folyamatot a cég viszi véghez, külső segítséget nem vesznek igénybe: ez biztosítja, hogy a legmagasabb szintű információkhoz is eljutnak, amelyek megalapozzák az infografikát.
  2. Design: Ahogy az összes adat és szöveges tartalom összegyűlt és véglegesítve lett, a tervező csapat nekilát a már konkrét, tetszetős tervnek, ami képi formátumúvá alakítja az előzetesen átgondolt és megkomponált történetet. Designereik nagyon komolyan veszik a munkájukat; a grafikai intrepretációs képességeik felelnek a kampány sikeréért.
  3. Tartalom: A kutatási fázis befejezése után, szövegíróik nekikezdenek a tartalomkészítéshez. Természetesen, az összes felhasználásra kerülő statisztikai adatot hiteles forrásokkal támasztanak alá. Vallják, hogy a sikeres infografika kulcsa, hogy az adatok egyszerre informatívak és érdekesek is. Sokkal több, mint statisztikák összedobálása, mivel a tartalomnak folyamatot kell tükröznie annak érdekében, hogy az üzenetet hatékonyan juttassa el a közönséghez.
  4. Terjesztés: Végül, az infografika véglegesítésével és az elégedett partnerekkel való kézrázást a terjesztés követi: többféle csatornán kerül ki a tartalom. Ezek az alábbiak lehetnek:
    • Blogbejegyzés: A cég írói, tartalomkészítői elkészítik az infografikát kiegészítő szöveget és feltöltik a partner oldalára. Az összes terjesztés erre a linkre fog mutatni, melyek lehetnek szociális média felületeken megosztott vagy egyszerű hivatkozások is. Nem csak a márkaépítés és a hatékony marketing miatt ideális, hanem a keresőoptimalizálást is nagyban segíti.
    • Sajtó cikk: Íróik létrehoznak egy sajtóhírt, bejelentve az infografikát, vele együtt a linket. A hírt könnyű feldolgozni, rengeteg helyre eljut, ami által az oldal látogatottsága és a cég reputációja is nő.
    • Közösségi média megosztás: Az ügynökség segít a blog poszt hatékony megosztásában, ami tovább segíti a terjedését (facebook, twitter, pinterest).
    • Infografika tárak: Az infografikák népszerűsége miatt több oldal is foglalkozik ezek összegyűjtésével. Az ügynökség ezekhez is eljuttatja az elkészült anyagokat, ami még több megosztást és forgalmat generál a partnerek weboldalaihoz.
    • Képtároló oldalak: Azzal hogy a képeket a nagy képfeltöltő oldalakra (tinypic, imgur, flickr) is felteszik, megkönnyítik azok megosztásának lehetőségét.

A folyamat nem egyszerű, azonban a végtermék egy olyan befektetés, amely biztosan nem hagy cserben. Mi legalábbis szeretjük. És Ti?

Misley Helga